Omega-LGT-Beatrice Siófokon . / "Fergeteges koncertek"

 

Sokan várták a három népszerű együttes, az Omega, a Locomotiv GT és a Beatrice közös koncertjét a déli parton. Az ORI szabadtéri rendezvényeire szóló jegyeket nem volt nehéz eladni (a siófoki szabadtéri színpadon csütörtökön, Földváron pénteken tartották a hangversenyt), hiszen- a helybeliek és az üdülök között egyaránt sok híve van az említett együtteseknek. Ezt bizonyította a siófoki koncert fergeteges sikere is — mintegy kétezer ember — főkent fiatal — tapsolt a fölújított szabadtéri színpad nézőtérén. A tapsra a zenekarok és a szólisták részben rá is szolgáltak.

Először a Beatrice lépett színpadra, utána a Locomotiv GT majd az Omega, végül a Locomotiv egykori omegásai együtt a mostani Omegával. A Beatrice tagjai közül csupán a szólógitáro teljesítményét dicsérhetjük; kevésbé a basszusgitárosét és a dobosét (az utóbbitól különösen egyhangú, fantáziátlan produkciót hallhattunk), s még kevésbé az énekesét, aki jellegtelenül — néha hamisan — énekelt, de hiányosságait látványos gesztusokkal, bohóckodással próbálta feledtetni. Sikertelenül! A Locomotiv GT és az Omega produkciója viszont — szerencsére a műsoridő jó háromnegyed részét ők töltötték ki — nem okozott csalódást: ismét bizonyították, hogy a popzenét európai szinten művelik, s különösen utolsó — közös — előadásuk (a régi és az új Omega együtt) vált emlékezetessé.

Ami a közönséget illeti: a rendezőknek és a rendfenntartóknak általában gondot okoznak ezek a koncertek. Az okok ismerősek: akadnak olyanok, akik nem a zene. hanem a „balhé” kedvéért járnak könnyűzenei koncertekre. Most is találkozhattunk velük — ám a rendfenntartók résen voltak."

Ilyenek voltunk

Fortepan / Urbán Tamás

IZS ami megy IZS / Folytatáshoz kattints a posztra

  

 Valljuk be őszintén: mindannyian nagyon keveset tudunk a szovjet motorkerékpárokról. A legtöbb hazai motoros annyit tudott eddig, hogy létezett egy 250 kcm-es kétütemű, az IZS. Most újabban, a tavaszi import alkalmával megismerték a sokan a 125 kcm-es K-55 modellt. Egyesek hallottak még egy nagy, kéthengeres boxermotorról is, amelyből néhány példány fut a magyar utakon.

Nagynéha sikerült nekünk is egy-egy szovjet motorkerékpár fényképét elcsípni, és ez akkor jelentett különösen nagy értéket, ha a kép hátán néhány műszaki adatot is találtunk.
Felelős szerkesztőnk nemrégen tért haza szovjetunióbeli kirándulásáról, és ez alkalommal nem kevesebb, mint 12 különböző motorkerékpár és két robogó műszaki leírását hozta magával. Most sem merjük azt állítani, hogy ezekután maradéktalanul ismerjük ennek a hatalmas országnak valamennyi motorkerékpárgyárát, illetve típusát.

A Szovjetuniót járt emberek egyértelműen állapították meg, hogy a városokban nem, vagy legalábbis nagyon ritkán láttak motorkerékpárt. A városban csakis autókat, nagyon sok autót látni. A motorkerékpárokból minden mennyiséget felvesz az óriási ország különböző vidékeinek technikát szerető és értő lakossága. A motorkerékpár nagyon olcsó, akárcsak a sok különböző háztartási gép.

Mindazok, akiknek szovjet gyártmányú motorkerékpárjuk van, bizonyíthatják, hogy azok, megfelelő üzemi körülmények között tartva, kifogástalanul működnek. Nem mondunk újat azzal, hogy ezeken a járműveken keresve sem fedezünk fel holmi szemet gyönyörködtető megmunkálást, de afelől nyugodtak lehetünk, hogy az azon végzett munka elnyűhetetlen tartósságot képvisel, amelyre minden időben és minden körülmények között méltán számíthat a jármű tulajdonosa. Ami pedig a felhasznált anyag minőségét illeti, arról csak az elismerés hangján szólhat a szakember. A szovjet gyártmányú motorok nem tartanak igényt a szemkápráztatásra, az amúgy is kihasználhatatlan nagy sebességek elérésére, hanem sokkal inkább a vezető kényelmére, és - amivel kezdeni kellett volna - a jármű tartósságára. Erre biztosíték a motorok mérsékelt fordulatszáma és az ezzel járó "hétköznapi" teljesítmény. A motorkonstruktőrök nem hajszolják a lóerő/liter és a lóerő/kg arányt a tetszetős számok régióiba. Jól tudják, hogy ennek a csillogó éremnek másik oldala nem fest olyan szépen: rövidebb élettartam és igényesebb kezelés mindezeknek ára.

Most pedig menjünk közelebb a kirakat üvegéhez és így nézzük meg az egyes modelleket.

Elsőként bemutatjuk a nálunk is olyan népszerű IZS hazánkban csak néhány példányban fellelhető

IZS-56

jelzésű modelljét. A 72 x 68 mm furat-löketű, 346 kcm-es, kétütemű, egyhengeres motor teljesítménye 14 lóerő (fordulatszáma ismeretlen). Gumimérete 19 x 3,25", üzemanyag-fogyasztása 4,5 lit./100 km-re, legnagyobb sebessége 110 km/ó. Az új motor hatásosabb kipufogócsövet is kapott, miáltal üzeme csendesebb lett. A zárt, hegesztett csővázat a korszerű lengő hátsóvilla, 15 literes üzemanyagtartály, duplanyereg, széles, mélyen húzott sármentők egészítik ki. Az egyenes végű küllős patentkerekek természetesen telefékkel rendelkeznek.
Az IZS "család" eddig ismeretlen tagja az

IZS-56 K

amelyet kifejezetten oldalkocsis üzemre szerkesztettek. A vashüvelyes alumíniumhenger furat-lökete azonos az előző típuséval. Teljesítménye 4200 percenkénti fordulatnál 13 lóerő. Sebessége - természetesen oldalkocsival - óránként 70 km, fogyasztása 5,5 liter/100 km. Váza azonos az IZS-56-éval, azzal a különbséggel, hogy ennek porlasztóját a motorhoz idomuló zárt lemezegység borítja. A jármű menetkész súlya 245 kg.

Az IZS-gyár legújabb modellje az

IZS-58

amelynek fő jellemzője a két henger. A motor furat-lökete 62 x 58 mm, hengerűrtartalma 346 kcm, sűrítési aránya 1:7, teljesítménye 5000 percenkénti fordulatnál 18 lóerő. Az IZS-58 végsebessége 115 km/óra, fogyasztása 4,5 keverék 100 km-re. A váz építése nem tér el semmiben az oldalkocsis vázától, mindkettő talajmagassága 140 mm. A motor járása roppant elasztikus. Természetesen valamennyi új IZS csukott láncburával rendelkezik.

 IZS 49

Kisamerika lakóházai , 41 négyzetméteres, komfort nélküli lakásokból állt a vasgyár szakmunkásainak.

 

Hivatalosan Alsóhegysor, a helybeliek azonban kezdettől fogva Kisamerikának hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely a XIX. század végén épült 41 négyzetméteres, komfort nélküli lakásokból a vasgyár szakmunkásainak.

A gyári munkások egyik kolóniája a nagyamerikai tisztisor szomszédságában kapott helyet.

Kisamerika lakóházai stílusukat tekintve hasonlítanak a tisztségviselők házaira, de természetesen jóval kisebbek és egyszerűbb kialakításúak.

No, megállj csak!

  A Szojuzmutfilm stúdió 1969-ben debütált, a farkast alakító Anatolij Papanov 1987-es haláláig tizenhat epizódot megélt, a korábban kivágott jelenetek összevágásával, majd új színészekkel azóta újabb öt résszel bővült No, megállj csak! két főszereplője, a Farkas és a Nyúl az elmúlt évtizedekben nem csak a vasfüggöny mögött, de azon kívül is számtalan gyerek életében töltött be fontos szerepet.

A stúdió ugyanis  nem egyszerűen csak egy teljesen új, alternatív univerzumba helyezte a történéseket, de kézzel készült rajzok helyett számítógépes animációkat használ majd. Az írás párhuzamot von az épp negyven éve bemutatott Vuk, illetve a 2008-ban született, nem csak képi világát tekintve, de történetvezetés terén is abszolút mélypontot jelentő Kis Vuk között, az oroszok szerint itt azonban egy elszúrt sztorinál, vagy teljesen különböző grafikai megoldásoknál jóval többről van szó, a készítők ugyanis teljesen átírták a karaktereket: a Farkas szája sarkából

eltűnt például az S alakúra görbült cigaretta, kezéhez pedig ezúttal már nem nő hozzá a vodkásüveg.

A rajongók egy részének persze nem ezzel volt problémája, hanem azzal, hogy

a ragadozó jóval kedvesebb megjelenésű alternatív fiatallá változott, a korábban egy színésznő hangján megszólaló Nyúl pedig maszkulinná vált.

A két figura nemével, illetve szexuális beállítottságával kapcsolatos viták már az elmúlt években is felütötték a fejüket, az orosz parlamentben 2016-ban például azt kifogásolták, hogy

egy 1974-es epizódban a Farkas énekesnőnek öltözik be, ezért parókát visel, és magassarkú csizmát húz,

az ország vezetésének álláspontját osztó sajtó szerint azonban az egész vitát csak az

oroszok nyugati ellenségei, illetve az ő ügynökeik szítják.

Üzenet a jövőből – A Mézga család különös kalandjai